szerda, május 31, 2006
Na, azért most írt msnen. :]
(a)picsába.
(a)picsába.
(a)picsába.
(a)picsába.
..., és csak néz, el, a messzi távolba. A fiú és a lány ugyanis nem találkoztak, elkerülték egymást, és nem tudtak együtt utazni. A fiú szíve majd meghasad, meghal a lányért. Szinte belehal, hogy nem látja immáron 6 napja.

orrfolyás, hasfájás/fojás. remek párosítás.
kedd, május 30, 2006
na akkor én megmondom mi lesz: aki napsütésben akar nyaralni, az bejelntkezik nálam, annak kiosztok neki 2 címet. az egyiknél fiizkális erőszakot alkalmazva meggyőz valakit, hogy neki jobb, ha mást keres. a másik címen szép szóval elmeséli, h milyen jó ember vagyok én.
http://elobenavarosbol.freeblog.hu/archives/2006/05/30/1606582/ :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
valóban: veszek egy akváriumot, berendezem, majd kitalálok rá vmi frappáns szöveget, h miért nincsenek benen halak, miért döglöttek meg.
Álmomban Ő itt volt, és számítógépezett. De valahogy pont háttal ült nekem, mint ahogy laborgyakorlaton is szoktunk, csak annyi volt a különbség, hogy itthon voltunk, ás anyám is jelen volt. Én levelet írtam neki, valami szépet, de Ő már rögtön is válaszolt rá. Aztán odamentem, beszéltünk, de nyűgös volt, a hangja is más volt, mélyebb lett. Én megnyugtattam, megmasszíroztam. A meztelen hátát. Semmi több, csak gyengéd simogatás.
És ez az amit nem mondok, nem mondhatok el Neki (még). Viszont lelki szemim előtt előre látom a szerdai nap, vagyis azt, ahogy én szeretném: Olyan filmesen, jól beállított snittekkel látható, hogy főhős és főhősnő együtt utazik, a kezük lassan egymáséba fonódik. Közben kellemesen szól az aláfestő zene a Lamb - Softly (So happy). Nem szólnak egymáshoz, csak ülnek, de nem bambán, hanem érzik, hogy felesleges a plusz szó. Csak néhány sejtelmes mosoly egymás felé. Az út végén leszállnak, majd elindulnak a vonatállomás felé.
következő snitt: A vonat mellett beszélgetnek. A téma nem is annyira fontos, csak az, hogy együtt vannak. A a szerelvény mellett gőzfüst gomolyog. Elmegy mellettük a kalauz - tudják, hogy csak perceik vannak hátra - felszáll az utolsó vagonra, kihajol, és fütyül egyet a sípjával. A fiú és a lány egymásra néz, ...
(A befejezéseket várom levélben, vagy shoutboxban.)

Intermezzo: átverekedik magukat a tömegen. Nem zavarja őket a sok koldus, vásári bolond és mutatványos. Csak ők számítanak most.
következő snitt: A vonat mellett beszélgetnek. A téma nem is annyira fontos, csak az, hogy együtt vannak. A a szerelvény mellett gőzfüst gomolyog. Elmegy mellettük a kalauz - tudják, hogy csak perceik vannak hátra - felszáll az utolsó vagonra, kihajol, és fütyül egyet a sípjával. A fiú és a lány egymásra néz, ...
(A befejezéseket várom levélben, vagy shoutboxban.)
a rohadt életbe már, h meghülyült ez a gép. fél órája csak installálgatok.
hétfő, május 29, 2006
na, vauótam vizsgázni is, most már görbült a jegy. az volt az érdekes, h tőlünk indult az info, és a mi dogáink lettek a legroszabbak, de így is jobb lett, mint az előző.
ja, és zöld teás nesteat ne vegyetek, kurva szar.

remek, "amihez nyúlok, az elbaszódik" nap van ma. és magamnak kéne csinálnom ebédet...
nem tudom mitől fosok jobban. mától v a szerdától.
nincs is jobb arra kelni, mint hogy nem működik a gépem.
vasárnap, május 28, 2006
ah.
végülis House is egyedül él, magyánosan, boldogtalanul, mindenki utálja, sooo.
tetszik ez az attitűd.
tetszik ez az attitűd.
megyek, és felakasztom magam.
miért nem működik semmi se?
(a)picsába.
tesco gazdaságos bájkrém.
shit, találtam mákszíkvelt a gépen, és értek hozzá. :(
ja, és van 2 dolog, amit kurvára nem értek.
csütörtök este azért még mentem ancsám anyám kocsijával egy kört, h kipróbáljam a fékeket. persze nem anynira, mint délután egy srác, akinek nem adták meg az elsőbbséget, és nem volt sok híja, h csattanást lássunk. helyette csak 20 méteres féknyomot nézhettünk. péntekre álmodtam vmi nyomasztó hülyeséget is, ahelyett h vmi jó, és/vagy szexis lett volna terítéken. angolon filmet néztünk, én már nem akarok többet angolozni, sőt sztem órára se megyek be. két négyesre végül négyesre zárt le, azt a csúnya egyes dogát el is felejtettük. számtekre se mentünk be, mert minek, le vagyunk zárva, inkább filmeztünk. vagyis elkezdtük, mellettem ketten olyanszépen bealudtak, h csak na. tanár rámszólt, h nem szabad teremben enni. én erről nem tudtam, persze azért, mert ez csak a tanáriban van kiírva. őt meg simán lekenyereztem utána azzal, h kapott chipset. aztán vizsgáztunk vmennyire sikerült a feladat, de jobb lett, mint a szerdai excel. adatbázisból 4-est kaptam, de nem tudom, h miért mivel minden program ment nekem rendesen. délutánra már olyan fáradt voltam, h csak na, pedig a fele nap se telt el. mentem fotózni, maffiózót meg két barikurvát. szóval nekem az volt a gyereknap. :] hétfőn, tanításmentes napon mehetünk be vizsgázni, mert egy vizsga egyes lett, és azt újra kell írni, a tanár faszsága miatt. megvan a 3 jegy, csak ez lett egyes, de pótlása se lesz jobb, szóval nem tudom miért erőlteti. nem kéne neki.
na, megnézem a házidoktort, aztán alvás.

szombat, május 27, 2006
délutáni szieszta.
az úgy van, hogy bármilyen szaftos dolgot eszel, akkor anyám (nem is őt akartam ideírni, na mindegy.) a fehér pólóra vagy fehér ruhára fog az fröcsseni. ez ilyen murphy szabály.
szóval anyám abban látta a fritőz kitakarításának megoldását (ki tud még így ragzani?), hogy vett egy újat.
blog később.

Michael Shoemaker.
(a)picsába.
A tevéd jelenleg a(z) fotózás igen bonyolult műveletét tanulja. A tevédet ma már tanítottad, elfáradt, legközelebb csak holnap tud tanulni ismét! A tevéd végre beiratkozott egy fotóstanfolyamra, és máris kapott egy remek Zenit márkájú fotómasinát, amvel igazán szép fényképeket lehet készíteni. Tanítsd meg fotózni, és kapjátok le a legjobb pillanatokat!

vajon hány datolyanyalogató gyerek tudja, h mi az a Zenit? és mióta engedélyezett reklám, annak az adott helyén (banner) kívül?
aludni akarok mééég.
péntek, május 26, 2006
a saját érdekemben meg kéne ennem a sok csokit meg pudingot, amit vettem és kaptam, hogy legalább ettől érezzem magam jobban. mmint úgy csináljak, mint ha jobb kedvem lenne, holott nincs.
(a)picsába.
hol van az élőben a várósból????
cobra 11-et álmodtam, meg azt, h anyám a megaszarban lett harmadik, és nekünk, családnak, élőben meg kellett nézni, h énekel.
csütörtök, május 25, 2006
(a)picsába.
szerda, május 24, 2006
elvittem anyám kocsiján a fékeket megcsináltatni, és iszonyatosan esik. annyira, h a ház előtt már 2 méteres tócsa van, és 3 lépést hátrébb kellett mennem, h nekifutásból átugorjam.
nem kérdezem meg, de tudom, h addiktság.
kedd, május 23, 2006
jó éjt.
kezdem érezni a hagymás bab hatását, amit tegnap főztem. és most állhatok neki megint mosogatni, hogy főzni tudjak. anyámtól utoljára kaját csütörtök este kaptam. asszem.
ma meló, suli letudva. angoltanárral végre meg tudtam dumálni, h ne feladatokat csináljunk, hanem filmezzünk. ó je. fordításom négyes. ó je. anyám csinálta, én csak magyarosítottam. volt egy mondat, amit megkérdeztem, mert anynira nyakatekert volt, h csak na. reggel meg próbáltunk hátul csalni, aminek az volt az eredménye, h elkéstünk, ráadásul egy nő még fel is tartott, h cipeljem a csomagját. megtettem, megvolt a napi jócselekedet.
reggelre megint rémálmom volt, h dolgoznom kellett. miért kergetnek az ilyen baromságok éjjel engem? miért nem tudok valami jót vagy hozzá közelítőt?
Tőle külön meg alig 80 percet töltöttem. Reggel elebszélgettünk vagy félórát, csakk özben bezavartak ilyen-olyan osztálytársak. Hol az övé, hol az enyém. Angolon meg egy terem választott el minket, én még akartam vele ebszélni, szóval írtam, hogy várjon meg. Megvárt. (Öröm, heppi boldogság, szánsájn, de még mindig van barátja, és persze vele van hétvégén, nem velem...) Szóval hazafelé meg együtt jöttünk egy megállót. Gondoltam rá, hogy elhívom valahova, de múltkor is lemondta, nem hiszem, hogy most másképp lenne. Holnap meg-lepi (meglepi, meg lepi, érted ;) /me kacsintgat meg minden).

hétfő, május 22, 2006
múlt héten vajh miért csak IE-ben ment a pepe rendelés? ffxot vajon nem szeresse?
- Anyu, mi dresszinggel mosunk?
- Nem.
- Anyu, mi olajjal mosunk?
- Nem.
- Anyu, mi ecettel mosunk?
- Nem.
- Anyu, mi mosunk?
- Nem.
- Akkor miért vannak ezek a mosógép mellett két hete?

[14:28] [Rocko-] kezd lejönni a zsibbadás!!!
na ez is megvolt. olyan zsibbasztót adott, hogy zsír. beütött rendesen, próbáljátok ki ti is. és most megnézem, h milyen lett az új két fogam.
ja, és a Rád vagyok kattanva jutott eszembe:

- Az első csókod?
- Nem tudom a nevét.
- Hogyan?
12 éves voltam. A fogorvos lezsibbasztotta a számat. Anyámat vártam. Ez a nő meg kijött egy boltból. Ez a nő meg kijött egy boltból. Kiesett valami a zsebéből. Egy gyűrű. Felvettem. Próbáltam szólni, de
a szám nem nagyon nyílt, és csak nyökögtem. Rám mosolygott. Én pedig... odaadtam a gyűrűt. És ő megcsókolt. Igazából. És bár semmit sem éreztem, felizgultam.
a térdem is fáj. persze, h az is a jobb oldalon.
vasárnap, május 21, 2006
:)
szegfűszeg van a fogamban.
iszonyatos mértékben szarik anyám az itthoni dolgokra.
az a jó a lakótelepi lakásban, h hallod, ha a szomszéd a kádba fingik.
aztat szeretem, amikor nekem megmagyaráznak rólam olyan dolgokat, amik nem igazak, olyanok, akinek nincs vagy nem jó a rálátása az adott dologra.
Nem, nem fogom elküldeni Neki az Anima Sound System - Még, még című számát. És azt se fogom megmondani Neki, hogy akkor süt a nap, ha találkozunk.
ja, és rémálmom volt: a szófosó lotyóval.
mien fain anyám van. elfelejtett arról szólni, h tegnap csináljak ebédet, vacsorát, mert ő nem lesz itthon, és normális kaja sincs a hűtőben. aztán az is kimaradt, h este nem jön haza, és az is csak azért derült ki ma, h be kéne mennem ebédelnem nagyanyámhoz, mert felhívtam őt. persze nekem arra van időm, h utazgassak, meg elmenjen min 4 órám, amikor dolgoznom kell. de hát kit érdkeel, haljak éhen, ne legyen pénzem. le van szarva, mellékes dolog.
tegnap uanatkoztam, ezért haverral inkább elmentem westendbe, és petire rászóltam, h hozza már át a pénzem. azt mondta, hoké, majd este. na, azóta is hozza. (lassan már egy hete.) villamospótlón meg volt egy gyerek, autista volt vagy nem tudom, de sorolta a megállókat fejből. amikor megálltunk, akkor az akutális megállót, amikor elindultunk, akkor a következő megállót, az átszállási lehetőségekkel. sajnos blahán leszállt, így mi meg majdnem nem szálltunk le nyugatinál, nem mondta be. :P
pénteken suliban nem volt túl sok érdekes dolog, jövő héten sztem be se megyek, most is csak kb. jegyeimért voltam bent meg azért, h felvehessük az egyik tanár horkolását, amint a saját óráján alszik.
tanfolyam meg eseménytelen volt. éreztem, hogy ha nem viszek magammal fényképeznivalót, akkor nem is lesz semmi. így is volt. első két óra kb. a képeim megtárgyalásával folyt, aztán szereztünk egy modellt. az volt a vicces benne, h miután bemutakoztunk, rá max. 3/4 órára már félmeztelenül láttam. a gáz meg az volt, h zavart a fejlődő mell. igen, engem zavart h túl fiatal volt a lányka.
pénteken rájöttem, h tovább kéne képeznem magamat. nem, sajnos nem a telekinézisre és hasonló dolgokra gondolok. egyelőre nagyon jól megy az eső csinálás. pénteken minden egyes alkalommal, amikor felszálltam valamire, akkor nem esett az eső, amikor leszálltam, akkor már igen.
szóval ütemre, vagyis zenére kéne esőt csinálni. az aktuális kiállásnál pont eleredne, vagy alkalmazkodna. tök jól nézne ki.
és eszembejutott a hétvégén 2 fotó ötlet, még konkrétan nem kerek a történet, de majd alakülni fog. majd dolgozunk rajta. persze Esztihez is van ötlet, de őt hogyan fogom beszervezni nyáron, azt nem tudom.

intermezzo: mi a különbség az utca és a (bkv) busz között?
a buszon kevésbbé esik!
szóval ütemre, vagyis zenére kéne esőt csinálni. az aktuális kiállásnál pont eleredne, vagy alkalmazkodna. tök jól nézne ki.
és eszembejutott a hétvégén 2 fotó ötlet, még konkrétan nem kerek a történet, de majd alakülni fog. majd dolgozunk rajta. persze Esztihez is van ötlet, de őt hogyan fogom beszervezni nyáron, azt nem tudom.
és ki az aki szerint jó ez így?
szombat, május 20, 2006
kezd már kurvára elegem lenni.
a Plus élelmiszeriparikiskerskedelmiáruházlánc vajon tényleg csődbe akarja vinni magát? nem elég, hogy kiismerhetetlenre rendezték át a boltjaikat, ráadásul a kínálat (?) is olyan szegényes lett, hogy melegszendvicskrém sincs. alapvető tápálék, hát miért nincs?
rendeltem.
szerelemgeci.
péntek, május 19, 2006
pangok. kéne üccsi.
csütörtök, május 18, 2006
azért jó itt lakni, mert süt a nap, és hallom a csicsergő madarakat.
reggeli utazáskor megint a 3 barival jöttem. a csíkszemű leejtette a lapját, amiből tanult (!) én meg felvettem neki. közben megnéztem, és német feladat volt. nem tudom, h minek tanítják még azt a nyelvet, pláne ő minek tanulja. ázsiai lány német nyelvtudással kb. a szexiparban tud elhelyzkedni. befelé még láttam 3 ismerőst, de egyik se vett észre. mint a héten Niki, őt is úgy kellett vizuálsian ingerelni, h észrevegyen. bent nem volt semmi érdemleges, egy óra, a többieknek meg 4 lukas, h pótvizsgázhassanak. hazafelé meg hála égnek jó idő volt, beugrottam képeket előhívattatni, a csaj emlékezett rám, elég szimpi.
és mindenki mostanban ünnepli a barátjával az évfordulóját. jó csajok, akik tetszenek vagy tetszettek. lehet nekem is kéne ünnepelni, h én meg mióta nem...

ja, és klo gyöngybetűit akarom már olvasni neten.
je. öt óra alatt sikerült leválogatni a képeket, amiket kontaktoltatni akarok, előtte megvágogatni, már ahol kellett, színkorrekciót elvégezni és még sok egyéb más. de megérte. holnap remélem örömet okozok vele, utána meg nekem a kézzel fogható képekkel. és most alvás.
amúgy furcsa, h multimédiafejelsztést tanulok, de az internet alapkövéről, a HTML-ről csak nagyon érintőlegesen esett szó.

szerda, május 17, 2006
az micsoda, ha vkire gondolodk és egyből a bash.hu jut eszembe róla?
Jött, puszi-puszi, megköszönte a reggeli kedves szerencsét kívánó smst, puszi-puszi, majd elviharzott, mert dolga volt. Talán majd holnap.
hazafelé meg sikeresen eláztam. nemegészen 2 perc alatt.

anyámnak mondtam tegnap este, h finom volt a vacsora, amit bátyámnak és a(z új) csajának csinált, és h lehetne máskor is ien finom. válasz: hát nem mindennap jön a bátyám csajjal. mire én: és ez ok a rossz kajára? és mi lenne, ha én is csajjal jönnék? 10 fogásos vacsora?
és megint esik. tán fent tudják már a választ a még fel nem tett kérdésemre?

kedd, május 16, 2006
szar volt az adás a tvben, szóval megnéztem, h a sarkon felborult autót hogyan állítják talpra a tűzoltó bácsik majd viharoznak el dolguk végeztével.
És most hívott, hogy átküldjem a képet, amit a barátjának csináltam. Vagyis ő fogja odaadni, az évfordulóra.
ma már a második ember hív fel, anyám kocsijára pályázva.
a nap többi része nem volt annyira érdekes, az izgalmasabbat meg később. reggel hálózatok vizsga, én jónak érzem, kérdés, h más a tanár hogy látja majd ezt. vagy mennyire veszi figyelembe, h minden órán ott voltam. angolra 4-en ültünk be, kaptunk tesztlapot, arra inkább grafikai kitalálós rejtvényeket rajzoltunk fel, a tanár meg addig vmit javítgatott. ja, első igazi balesetem is megvolt: egyik srác magyarázott a másiknak, és meg akarta ijeszteni vagy valami, erre én meg pont belehajoltam. éreztem, h fej a szám meg az orrom. szerencsére csak az orrom vére eredt el és az is viszonylag hamar elállt.
hazafelé kicsit rosszul voltam, lévén, h most 17:56 van és még nem ettem semmit. (igen, azért, mert semmi normálisan összeállítható cucc nincs itthon.) be akartam ugrani az egyik fotósboltba, h kérdezzek párat, aztán hamar meggondoltam magam, amikor láttam, h az egyik régen látott buszos csaj ment haza, ráadásul a hasa kilátszott (én meg nem láttam). szóval inkább "hazakísértem", majd megyek holnap érdeklődni. talán őt is fel kellett volna kérni modellnek, bár érzésem szerint ő ugyanúgy húzódik el, mint a buszos liz hurley (akit múltkor láttam tecsoban.). szóval majd, egyszer megkérem, barátnői státuszra gondolni se merek, úgyis van barátja, szóval a szokásos bukta ez nálam.

fáradt és büdös vagyok. zuhanyzok, összekapom magam és utána írok.
hétfő, május 15, 2006
miért pont vizsganapon fényképezek mindig (A) jócsajt?
szétesik a belem.
szétesik a belem.
Aggály, az van.
reggel 4 órát vártunk arra, h vizsgázhassunk. pár tárgyból megkaptam a jegyet, zsír. vizsga szar volt, és lehet újra kell írni, ami nem jó. előtte baromkodtunk, de olyan szinten, h az egész iskolát elérte. :} a kapszaicin, ami kiszabadult az üvegből, és mindenkinek köhögőrohama volt.
Holnap fotózás. Kicsit szomorú vagyok, mert valami nem sikerült ezzel kapcsolatban, de holnap majd kiderítem az okát. És sajnos nem tudtam beszélni Vele, mert pont akkor nem voltam itthon Hajniékkel voltunk kajálni.
és most tanulás.
amúgy kurvára nem értem, h miért olyan nehéz felfogni annak, aki ismer: igénylem a törődést (amit ha megkapok, azt meg is hálálom).

au, fáj a fogam. :/ :~(
jajj de undorító volt tillatillának naplóban ez a biciklibuzis hozzáállása, hogy éljenek a kerképárosok, pusztuljon mindenki, aki nem két keréken gurult ki az anyjából. tahó paraszt.
vasárnap, május 14, 2006
Nos, sejtettem, hogy valahogy így lesz ennek vége, csak azt nem, hogy ilyen hamar. Tündivel való barátság meghalt, érdeklődés hiányában. Nos, akkor nézzük csak, hány barát is maradt? Őőő, *számolás* *számolás* *számolás* lábujjak elő *számolás*. Pontosan nulla.
Béke poraira, és most megsiratom.
Béke poraira, és most megsiratom.
vajon miért olyanok fogadják meg egymásnak, h összejönnek x év múlva, ha nincs senkijük, amikor nekik úgyis sikerülni fog?
valamit még akartam nyögni, h szarság van, de nem jut eszembe, h mi az.
így marad annyi csak, h hiány érzetem van. hiány hiány hiány hiány.

a pár évvel ezelőtti énem pofánköpné jelenkori önmagamat, h mennyire kiveszett belőlem a romantikusság.
szombat, május 13, 2006
ja meg arra várok, h Tündi beszéljen hozzám, de három napja nem akar.
blog következik.
(a nem tudom jegyében)
péntek reggel kelés, megint fáradtan, és a nap nehezbb rész még hátra van! fáradtsághoz járult hozzá, h alig, h elaludtam, bátyám hazajött, és minden cuccomat szétdobálta. be a suliba, egyedül persze, Gábor most se tudott időben odaérni. közben hiányérzetem volt, nem láttam az ari-barit. :[ ellenben láttam azt a kabátott motoroson, ami nekem is van. suliban szerencsére beértem az órára, mert a tanár felmentést ad a vizsga alól azoknak, akik rendszeresen bejárnak. én meg csak kettőt hagytam ki, szóval jó vagyok. utána lukas, nagy nehezen találtam Mórickát, meg Gábor is beért.
Szünetben találkoztam Eszterrel: Hello - Szia. Na mondom ez így nem lesz jó, felhívom akkor később, mert ez nem volt túl sok. Aztán rá 10 percre - ami vagy fél órának tűnt - már ment(ek) is haza. A fent említett tanár megajánlotta az ötösöt, lévén, hogy jókislány. Már ment volna tovább, amikor mondtam, hogy én még szerettem volna beszélni vele. Hála égnek megvárta a mondókámat. Elmeséltem, hogy vele álmodtam, amin meglepődött, mármint a történeten, de alapvetően jól fogadta. (Egy nagy suliban ballagatunk együtt [Szt. Margit nagyságú], ahol épp ment volna haza, mondtam, hogy várjon, és ő megvárt. Igaz kint várt meg, és cigizett, de megvárt. [Már enm cigizik, leszokott.]) Valamit még beszéltünk, aztán jó hétvégét kívántunk egymásnak. Aztán odahajolt felém, hogy puszit adjon. (Tudtommal nem sűrűn osztogat.) Kicsit meglepődtem, de természetesen viszonoztam. Szóval már mint mondtam: nem tudom. Pláne, hogy ő említi meg előre a fotózást, és nem én hozom fel. Tehát marad továbbra is: tessék jó időért könyörögni.
angol halál, számtek alapra megint írtunk jelenléti ívet, aztán inkánn elmentünk Subwaybe kajálni. tényleg jó a kaja, csak drága, bár még mindig jobban megéri, mint a meikis. szóval legalább egyszer érdemes kipróbálni programozást próbáltuk kicsit elmismásolni, de nem sikerült. annyira, h nekem nem is futott a programom, a tanár meg annyit mondott, h írjam újra, annyira el van baszva. utána rohanás haza, no kaja, jóbarátok majd el fotózni.
a 2. modellemnek persze sikerült késni, hiába noszogattam, de hát annak is örülni kell, h legalább jött. sajnos nem hozott annyi kelléket, mint amennyit előírtam ( :} ), de így is jó volt. sajnos nem lett annyi jó kép, mint amennyit szerettem volna. kb. 2 órát fotóztunk, utána ő lelépett. dolga is volt, meg mindketten elfáradtunk. utána az volt a vicces, h már nem igazán fotóztam, inkább irányítottam. Gyuri mondta is, h jól megy ez nekem, lehetnék akár producer vagy rendező. és tényleg: más munkájába tényleg beleszólok, de sztem jobb is lesz tőle a kép. Gyuri meg ajánlott nekem lehetőséget (másnak nem szólt ahogy láttam), h menjek castingra (gondolom megnézni hogyan megy) meg lesz egy alkalmazott fotógráfiás munkája, azt is megnézhetném. én negyon szívesen mennék, csak pont a leghosszabb napon lenne, ráadásul aznap vizsgázok is. majd legközelebb. remélem. az egyik srác meg elfáradt, a végefelé már a barátnője is megjött, aztán kitalálták, h nincsen róluk fotó, szóval csináljak én. persze nem olyan könnyű az ő elképzelésüket nekem megcsinálni, mivel nagyon szőröztek. na meg ha a csaj vette át a gépet, és beleszóltam, akkor sértődötten adta át, h nincs jó idegállapotban (persze, mikor volt? én még nem láttam sose abban...). oszt utána vacsora, irány haza alvás, kelés, totalcar, anyám letolt, a többi meg itt olvasható lentebb.

ma anyámat vittem el esküvőre, délután meg haver "csaját" néztem meg, akivel nyűglődnek. utána meg megnéztük a Sajtofó kiállítás 2006-ot. nem dolgoztam, és nem tanultam, pedig kéne. majd holnap. ma Kirsten film, meg Bruce Willis.
péntek, május 12, 2006
fáradtság. ki masszíroz meg?
abszurdum.
komment nincs, beszámoló este, ha fáradtság engedi.

csütörtök, május 11, 2006
Lécci.
Lécci. Lécci. Lécci. Lécci.
Légy szíves, kérlek szépen, nagyon szeretném, szabadna?

bíííp, káromkodás, &@{&@{^ˇ{}@^&}{<{;{
megint rossz idő lesz...
megint rossz idő lesz...
csodálatos: anyámnak sikerült elvennie egy órát az életemből, amikor rohadt éhes vagyok. el keleltt vinnem egy gombot neki, amiért tulajdonképpen félúton beugorhatott volna. de ne, ugráljak én, mert ő nem képes gondolkodni.
tegnap este rohadt fáradt voltam (most is az vagyok), ezért elefeküdtem viszonylag korán. reggelre a helyzet nem változott, csak programozás órát álmodtam benne olyan hülyeséggel, h whiskey-kód. kíváncsi voltam, h ez is ilyen perkognikus álom vagy sem, de nem lett az, nem került szóba ilyen.
tenap megtaláltam egy szintén jó autót, amiben jól mutatnék. tegnap óta keresem osztálytársnőm blogját, kíváncsi vagyok, h mit ír, de nem találom. kár.
ma hazafelé láttam egy tökéletes barackot. arcra, alakra is perfekt volt, egyetlen egy hibája volt csupán: a kora. bár ha a szokásos +3 évet tévetdem, akkor annyi se. múltkor meg Katie-re hajazó barit láttam, csak slim editionben.
jövő hét húzós lesz, sok vizsgával, fényképezéssel, nem tudom hogy fogom bírni.
És azért halkan kérnék mindenkit, hogy durrkoljon. Tudom, önző vagyok, ha nem jön össze, akkor az erőfeszítéseket átadom Tündiéknek és/vagy kloéknak, csak szeretném, ha Ő összejönne. Márcsak azért is, mert hiába beszélgettünk szinte minden szünetben, annak ellenére már most rossz kedvem van. Lehet nem mutatnánk jól (Szépség és a szörnyeteg), de végre akkor boldog lehetnék. Már ha Ő is az lenne mellettem, mert igyekeznék azzá tenni. Kérem.

szerda, május 10, 2006
éhes vagyok, folyik az orrom, egyelőre legyen ennyi. meg az, h nap végére nagyon bepunnyadtam, pedig...
kedd, május 09, 2006
ebédre meg krumplis-hagymás-sonkás-parenyicás rántottát alkottam. igen, finom volt.
az abalakon kinézve rájöttem, h kurvára harmonizál a borult kék ég, és a szomszéd sárga ház.
Helyette inkább beszélgettem vele, majd egy órát.
és vettem üdítőt meg egy vibrátor alakú szappanbuborékfújót.

igazán izgalmas nap. már megint két szék közt a pad alá estem. hívott egyik ismerős, h találkozzunk, amivel nem is lenne gond, csak éppen Hajniék is akartak vmerre menni. na most ők nem hívtak, a másikra már nem jutott idő, így dolgoznom kell. a másikkal nem tudok semmit lefixálni, mert fotózni akarok menni, de ez mástól függ. na meg péntekre is ott van a tanfolyam, szóval sehogy se kerekedik a történet. nem akarná vki az egészet gatyába rázni? (igen, én leszek az, nekem kell majd.)
hétfő, május 08, 2006
Ellenben meglátom magam képeken, és rájövök, h mien borzalmasan is nézek ki.
Még ha nem is láttam, ma, jól esett a hangját hallani. Ilyenkor mindig kapok egy kis hamis önbizalmat.
azért izgalmas dolog ez a rendrakás. találtam pár számlalevelet, pontosabban ötöt, köztük novemberit is, karácsonyi lapot (enm votl benne pénz, pedig bizakodtam :( ), egy saját magamnak vett meglepetés üdvözlőlapot (kéne venni megint), pár könyvet, szórólapot, decemberi buli belépőjét, és persze azt a csomag rágót, amiért indult a mentőakció. na persze ez az esemény emlékeztet vmire.
megint esik, így nem lesz fényképezés. :/
Illetve a fenti sornál kellen elkezdenie esni. Holnapra összekalibrálom.
ma meg családias reggeli flash, majd össztűz, mindenki puskájából. mondjuk nem volt feltűnő, h négy klikk volt, szorosan egymás nyakába ülve. tanár meg csapkodta az asztalt, h ne puskázzunk, majd közölte, h már fáje a keze. osztálytárs reakciója: "a hokizás veszélyekkel jár." :DDDD a másik amin röhögtem, bár igazából a bunkóságon, h egy tolószékes srác kivitte a dogáját, erre egyik oszttárs meg csikorgó gumi hangot utánzott közben. gonosz :>
I'll cry for you
My tears will show
That I can't let you go
Illetve a fenti sornál kellen elkezdenie esni. Holnapra összekalibrálom.
ma meg családias reggeli flash, majd össztűz, mindenki puskájából. mondjuk nem volt feltűnő, h négy klikk volt, szorosan egymás nyakába ülve. tanár meg csapkodta az asztalt, h ne puskázzunk, majd közölte, h már fáje a keze. osztálytárs reakciója: "a hokizás veszélyekkel jár." :DDDD a másik amin röhögtem, bár igazából a bunkóságon, h egy tolószékes srác kivitte a dogáját, erre egyik oszttárs meg csikorgó gumi hangot utánzott közben. gonosz :>
vasárnap, május 07, 2006
Az van, hogy megint rájöttem, hogy én ilyen reménytelen eset vagyok, úgyse fog összejönni, ami van, azt is el fogom baszni, még annyira se lesz jó a helyzet, mint most van. Szóval én úgyse fogok összejönni Eszterrel, szóval drukkoljon mindenki kloéknak, hogy náluk alakuljon jól minden!
ja, a hétvégén durván 250 kmt vezettem.
na, akkor blogoljunk telefonról. pénteki suli nem volt túl izgalmas. első két órát kihagytuk, angolról egy szót se, számtek alapon unatkoztunk, a tanár nem is tanított, programozáson meg delphibe merültünk bele. Egyedül az angol előtti szünetet dobta fel Eszti. Gyorsan leszólítottam, hogy legalább 3 percet beszéljünk.
délután mentem fotós tanfolyamra mentem, közben összetalálkoztam egyik csoporttárssal. együtt vártuk meg a modelljét. helyes kislány, később kiderült, hogy alany. egyik csaj egy barátnőjét hozta modelljének. nem szaroztak, csaj kb. egy óra után már vetkőzött is. nem zavarta, h mi is fényképezzük. oszt egy másik csaj 1 óra alatt lezavarta a dolgát. amúgy a csaj elég irritáló jelenség, szinte mindenkit lenéz, mintha ő lenne a világ legeslegjobb fotósa. hát, egészségére, azért szeretném látni azt amikor belebukik. a harmadik csaj meg kb. öt percet fényképezett, majd abbahagyta, vmi okra hivatkozva. a maradék ember szépen elvolt, majd a végén már csak négyen maradtunk: az oktató, a srác, akivel a villamoson találkoztam, a modellje és én. na akkor gyuri (az oktató) el kezdte instruálni a csajt, és végül kurva jó képek lettek belőle. a másik srác végig lesttilázott, először csak véletlenül, aztán szándékosan, poénból, de nem baj, jön még ő az én utcámba! :} este még átjött haver, aztán miután lelépett, elmentem aludni.
szombat reggel korán keltünk, mert mentünk Szolnokra, ballagásra. rokonéra, bár én csak a bank-king girl miatt mentem. :] h beszélhessünk élőben, legalább egy kicsit, félévente. sajnos nem fényképeztem le, pedig csini volt kicsípve. a ballagás elment, de a szolnoki közlekedés borzalmas. nem tudom ki volt az a balfasz aki egymás után berak két körforgalmat. na meg a lámpák dísznek vannak, mindegyik ságán villogott. aztán rögtön ahogy beértünk a városba, majdnem ránkkanyarodott egy fasz, nem zavarta, h indexelek. na meg az autópályán is volt egy csomó balfasz, pl. egy barom x5-tel száguldott végig, aztán a cobra 11, az autobahnpolizei lekapcsolta az RS Octavia, mondjuk érdekes, h utolérte. majd nem sokkal később megint láttuk 180-nal lépegetni. de ez van, német fasz. autóúton meg egy barom jobbról előzött meg, kicsit rámhozta a szívrohamot, mivel csak annyit láttam, h tol le, mint állat. (innentől már gépről írok) jó, én se voltam kisangyal, de nem vezettem olyan nagyon durván. meg hát suzu nem versenygép.
ballagásra visszatérve, rokonok nyomik, kínszenvedés a beszélgetés (rím, wahaha!), mentünk utána ünnepi ebédre, és borzalmas volt. az volt az egyetlen poén, h mindenkinek ugyanaz volt a keresztneve, mint nekem. ebéd szar volt, nagyanyám igyekezett égetni, h elteteti az ebédet, mert hát úgyis ki van fizetve. szóval szépe elpakolt kis műanyagdobozkákba. jó hát csináltassa, de ne látványosan. mondjuk lényegtelen, nem megyek már úgyse parasztfalvára. pincérek nagyon jók voltak, kíváncsi lettem volna, h kinek van szakami előképzettsége: az egyik csóka inkább buszsofőrnek nézett ki, mintsem pincérnek, a másik csaj meg peraszt módon rátámaszkodott a székemre. hát az anyádra támaszkodj, vagy az OTP-re, ne rám. étterem is vmi szociból itt maradt izé, aztán zsupsz, újítsuk fel gyorsan. utána elmentünk még rokonokhoz jópofizni, aztán haza, anyámnak is volt dolga, nekem is. szépen esőben indultunk el, de negyed úttól már napsütés volt. délutánra hazaértünk, anyámat otthagytam nagyanyámnál, én haza, dolgozni. az kínszenvedés volt, nagyon nyögvenyelősen csináltam a dolgomat. pláne amiett is, h bátyám baszogattot 3 sort, felzabált a kajámat és a csokimat.
Közben beszéltem is Eszterrel msnen, még rosszabb, mint más. Mármint a helyzet, az vicces, hogy eleinte ő is nagybetűve, mondatvégi ponttal írta, a gázos az az volt, hogy a barátjánál van, és onnan ír. Még nagyobb a lebukás esélye. Én nem szeretem, ha más válaszol, vagy más látja azt, ahelyett, mint akinek írom. Szóval elbeszélgettünk
este üres volt a kéró, írtam Petiéknek, h jöjjenek át, de még válaszrekaciót se kaptam, nem hogy szereplőket a tollasbálhoz. szóval befoglaltam anyám franciaágyát, és jót aludtam rajta, mint az alant olvasható.
vasárnap felkeltem fél 11 felé, fürdés, majd az utolsó fillérjeimet is anyáknapi virágra költöttem, és a jogismat kockáztatva bevittem nagyanyámhoz. kapott anyám is, nagyanyám is. azért kockáztattam, mert ugye anyám feledékénysgének köszönhetően nem hagyta a forgalmit a kocsiban, és majdnem sikerült belefutnom egy rendőrmotorosba is, szóval nem volt egyszerű eljuttatni. nagyanámynál már ott volt bátyám, ott folytatta, ahol abbahagyta, végig csesztetett, nem zavarta, h ott van unokatesóm meg férje is. anyám és nagyanyám meg pátyolgatja őt, és engem csitítanak el. persze hiába magyarázom, h nem engem kell elkussoltatni, hanem a probléma okát kell megszűntetni. de ne mfogják fel. szóval megvolt a telejs öröm, én inkább eljöttem, aztán bassza meg magát mindenki. velem ne szórakozzanak, gondolkozzanak el, h mi miért történik, aztán beszélhetünk. anyám meg így jól rábaszott, mivel a kocsit nem hoztam el, nem is enegdte, de ő se fogja tudni, mivel ivott. hát így járt, majd ha normális anyaként viselkedik, és rájön, h meik gyerekére mikor kell rászólni, akkor kap legközelebb bármit is. úgyhogy most itthon, mindenkit kizártam, majd akkor jönnek be, ha tudnak normálisan viselkedni. vagy akkor se.

Ilyeneket miért csak álmodok? Miért nem valóság? Mert külnöben nagyon jót álmodtam. No és kivel? Kivel mással? Hát Eszterrel!
Pontosan nem emlékszek már az eseményekre, csak arra, hogy átjött hozzám (!!!), és itt jól elvoltunk. Nagyon jól esett, és akarom ezt élőben is... :[

szombat, május 06, 2006
2!
fáradtság. majd később mesélek egy összesítettet.
péntek, május 05, 2006
szarul vagyok, és meg a felén se vagyok túl a napnak.
a héten volt az, h mentem suliba, láttam vmit, és megnéztem. ez annyira nem nagy szám, az viszont igen, h a masuina viszonylag gyorsan ment, így a pillanat tört része alatt értelmeztem a képet, majd döntöttem, h megnézem-e. NA erre lennék kíváncsi, h ez milyen gyors volt, és egy átlag halandó mennyi idő alatt tenné meg ugyanezt, mennyivel lenne lassabb.
csütörtök, május 04, 2006
ma kicsit úriasan érezhette magam: sofőr nyitott ajtót nekem. igez, h a buszsofőr, aki a szomszéd, és csak bejárati ajtót, de ezek mellékes dolgok. ;)
Tündi, én drukkolok! és Te?
mindjárt sírógörcsöt kapok. :(
szerda, május 03, 2006
ez tarthatatlan egy állapot. idióta zenéket hallgatok, terelgetek, és semmi se megy az egyenes úton.
Bob Marley - Don't Worry, Be Happy Lyrics
Here's a little song i wrote,
you might want to sing it note for note,
don't worry, be happy
in every life we have some trouble,
when you worry you make it double
don't worry, be happy
dont worry be happy now
dont worry be happy
dont worry be happy
dont worry be happy
dont worry be happy
aint got no place to lay your head,
somebody came and took your bed,
don't worry, be happy
the landlord say your rent is late,
he may have to litagate,
dont worry (small laugh) be happy,
look at me im happy,
don't worry, be happy
i give you my phone number,
when your worried, call me,
i make you happy
don't worry, be happy
aint got no cash, aint got no style,
aint got no gal to make you smile
but don't worry, be happy
cos when you worry, your face will frown,
and that will bring everybody down,
so don't worry, be happy
don't worry, be happy now...
don't worry, be happy
don't worry, be happy
don't worry, be happy
don't worry, be happy
now there this song i wrote
i hope you you learned it note for note
like good little children
dont worry be happy
listen to what i say
in your life expect some trouble
when you worry you make it double
dont worry be happy
be happy now
dont worry, be happy
dont worry, be happy
dont worry, be happy
dont worry, be happy
dont worry
dont worry be happy
don't worry, don't worry, don't do it,
be happy,put a smile on your face,
don't bring everybody down like this
don't worry, it will soon pass whatever it is,
don't worry, be happy,
i'm not worried
úgy várom a csütörtöki közös dupla lukast, mint más a messiást.
haha, nem is ezt akartam megnyitni, mégis ide jutottam.
tegnapi nap rövid volt, de a fel az kínszenvedés, hülye angol miatt. reggel legalább ismerőssel lehetett csicseregni.
most kaját kéne csinálni, mert hála égnek korán itthon vagyok (igen, nem ágyaztam be!). viszonylag vidám nap, az kicsit cink volt, amikor épp én kezeltem a kivetítőt, kiírtam az egyik idióta tanár nevében, h lehet hazamenni, és közben meg benyitott az egyik igazgatószerűség és épp vmi vendégnek magyarázott. nem volt letolás. egyelőre.
reggel meg volt egy kis beszélgetés, de ez kevés. nagyon :/

kedd, május 02, 2006
Jáccu-ccappa ririkkari-rolla
Diktaril-rilla tictan-dulla
Ripidapi-della ruppadi-rupira
Kurigangukkaja kirigangu
Háráccáccá háj-ripi-dápi-dilla
Bárictan-dillán denlándó
Ábárippáttá párippári
Pá-bi-ri-bi-ri-bi-riszten denlándó
Jábá-rinlász-dinlán déjáló
Dá-bá-dá-bá-dá-vá-du-vu-duvjuvúm
Berizdán-linláz dénlándó
Dá-bá-dá-ká-dá-bá-dá-dudu déjáló
Diktaril-rilla tictan-dulla
Ripidapi-della ruppadi-rupira
Kurigangukkaja kirigangu
Háráccáccá háj-ripi-dápi-dilla
Bárictan-dillán denlándó
Ábárippáttá párippári
Pá-bi-ri-bi-ri-bi-riszten denlándó
Jábá-rinlász-dinlán déjáló
Dá-bá-dá-bá-dá-vá-du-vu-duvjuvúm
Berizdán-linláz dénlándó
Dá-bá-dá-ká-dá-bá-dá-dudu déjáló
hát ma sincs semmi érdekes, szóval akkor elkezdek dolgozni. így, egy hetes késéssel. max annyi a jó, h az utazóközönség.
hétfő, május 01, 2006
fáj és fáj.
ez most direkt van. amikor én szeretnék vmit, akkor esik. fényképeznék - esik, végre jáccós nap van suliban - esik, jó autók jönnek, amiket fényképezhetnék - esik. vki tegyen vmit!!!
csak két sor, de megnyugtat.
miért olyan pont rinyál nekem, akinek egyenes útja van a barátnőig?